Mikor kell elkezdeni a felkészülést az emelt szintű informatika érettségire?
Az emelt szintű informatika érettségi egy elég komoly kihívás a középiskolai diákok számára, ami egyben felkészíti őket az egyetemi számonkérésre. Sokan már szeptemberben nekilátnak a felkészülésnek, vannak, akik csak a második félévben szánják rá magukat, sőt olyanok is akadnak, akik 1 hónappal előtte kezdenek el megismerkedni valamilyen programnyelvvel. Vajon melyik az igazán jó technika?
Ha biztosra akarsz menni…
A legjobb és a legbiztonságosabb döntés, ha már szeptemberben elkezdesz készülni rá, hiszen az emelt szintű írásbeli informatika érettségi feladatainak témakörei eléggé változatosak:
- szövegszerkesztés,
- prezentációkészítés,
- weblapkészítés,
- táblázatkezelés,
- adatbázis-kezelés,
- algoritmizálás, adatmodellezés.
Látszólag nem olyan nehezek, de nem véletlenül van ott az „emelt” jelző, hiszen magasabb tudás kell hozzá, mint ahogy azt sokan elsőre gondolják. Ha csak 1 hónapot szánsz mindegyikre (ami nem olyan sok idő, főleg úgy, hogy mellette a tanórákra is készülnöd kell), akkor is minimum fél év kell hozzá, hogy végigérj a témakörökön. Ha ügyes vagy informatikából és magabiztosan kezeled a Microsoft Office programokat, akkor talán elég is lehet 1 hónap mindegyikre, de az kizárt, hogy ennyi idő alatt megtanulj programozni és olyan szintre eljuss, ami megfelel az érettségi követelményeinek. A programozás elsajátításához minimum 3 hónapra lesz szükséged.
Tehát én azt javaslom, hogy ne a végén kapkodj! Keress egy tanárt, és már szeptembertől a saját tempódban kezdd el tanulni a programozást! Optimális esetben a második félév elejére már biztosan meglesz a szükséges szint ahhoz, hogy aztán nekiláthass a korábbi feladatsorok megoldásainak. Minél többet tudsz önállóan elkészíteni belőlük, annál nagyobb lesz az esélye a sikeres emelt szintű érettségidnek.
Néhány fontos tanács az emelt informatika érettségihez:
- A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges. Én azt javaslom, hogy azzal kezd, amit biztosan és gyorsan meg tudsz oldani!
- Folyamatosan mentsd a munkát, nehogy elvesszen!
- A megoldott részfeladatokat jelöld be magadnak a feladatlapon!
- Ne foglalkozz olyan dolgokkal, amit a feladat nem kér (például: felesleges formázgatás)!
- Ha a feladat szövege és a bemutatott minta eltér egymástól, akkor minden esetben a feladat szövege a mérvadó!
A felkészüléshez mindenképp javaslom az általam készített munkafüzetet, amely az alapoktól kezdve egészen a vizsga szintjéig biztosítja neked a gyakorlófeladatokat. A Programozz Te is mesterfokon! Munkafüzet I. című kiadványom összesen 220 darab feladatot tartalmaz, és érinti az érettségi vizsga programozás feladatának legfontosabb témaköreit, mint például az egydimenziós tömbök, függvények, struktúra tömbök, kétdimenziós tömbök, mutatók és a fájlkezelés. A segítségével önállóan is felkészülhetsz az érettségire, ha pedig elakadnál, rám is biztosan számíthatsz.
Ha későn kapcsoltál, és már nincs sok időd…
Minden félévben felhívnak olyan diákok, akik 2-3 hónappal az érettségi előtt szánják rá magukat a felkészülésre. Sajnos nem mindenkinek tudok segíteni, de ha komolyan veszik, amit mondok, akkor meg szoktuk tudni oldani. Ilyenkor sokkal intenzívebb a tanfolyam és sokat kell tanulni, de a cél érdekében szerintem megéri.
Ha egyedül szeretnél belevágni a maratoni felkészülésbe, akkor pont neked készítettem a Hogyan készülj fel 3 hónap alatt az emelt szintű informatika érettségire C nyelven? című kiadványomat, ami 12 hetes ütemtervvel és egy komplett kidolgozott érettségi feladatsorral segít neked abban, hogy sikeresen fel tudj készülni a megmérettetésre.
Ha túl későn kapcsolsz…
Ha viszont 2 hónapnál kevesebb időt szánnál a felkészülésre, akkor inkább ne is fogj bele, mert a tapasztalatok szerint nem lesz örömteli a tanulás. A sok kudarc pedig könnyen elveheti majd a kedved a programozástól, ami sokkal rosszabb, mintha nem is foglalkoznál vele. Ilyenkor azt tudom javasolni, hogy a többi feladattípusra gyakorolj inkább, és a vizsgán próbálj meg a lehető legtöbb pontot szerezni belőlük.
Sikerélményekben gazdag felkészülést kívánok!