Jó tanácsok, ha egyetemi informatika képzést választanál
Az informatika szakok nagyon sok diák számára vonzóak, hiszen érdekesek és hatalmas kereslet van rájuk. Eddig az egyetemek nem túl magasan húzták meg az informatikai szakok ponthatárait, mivel nagyon nagy a lemorzsolódás. A kezdeti három-négyszáz fős diákseregből az első év végére kb. a 10-15% marad meg, a többi valamilyen specifikus tárgyból megbukik és nem tudja időben befejezni a tanulmányait, vagy épp soha nem is fejezi be.
Változnak a felvételi szabályok 2020-tól
Mikor meghallottam a hírt, én nagyon örültem neki. Az egyik változás az, hogy minimum egy államilag elismert középfokú nyelvvizsgával kell rendelkeznie minden továbbtanulónak.
Ez a szabályozás nem rossz, hiszen amikor én diplomáztam, akkor a sikeres államvizsga után elég kevesen vehették át a diplomájukat, mivel nem volt meg a középszintű nyelvvizsgájuk. Megkapták az egyetemi leszerelési lapot, és ennyi. Végeztek a sulival, de diplomát mégsem kaptak. Én is így jártam, a leszerelés után fél évvel tettem sikeres írásbeli nyelvvizsgát (a szóbelim már megvolt).
Ez lehet, látszólag nagy keményítés, de higgye el nekem mindenki, hogy nagyon jó dolog, ha az egyetemen már nem kell a nyelvvizsgával bajlódni, hiszen sok más dolog lesz, amivel majd úgyis kell. No de nem ez volt, aminek nagyon örültem, hanem az, hogy minimum egy emelt szintű érettségi vizsgát is kell tenni a sikeres bejutáshoz. Ha valaki jól választja meg ezt a tárgyat, akkor nagyon megkönnyítheti az egyetemi tanulmányainak első éveit.
Hogyan érdemes választani?
Elsőnek nézzük meg, mit javasolnak a felvi.hu weboldalon közzétett dokumentumban. Az általános követelmények szerint a választható emelt érettségi tantárgyak informatika képzési területre a következők:
- fizika
- informatika
- szakmai előkészítő tárgy (informatikai alapismeretek)
- ágazati szakmai vizsgatárgy (informatika ismeretek)
Az egyes alapképzésekhez további specifikus tárgyakat is javasolnak:
- Gazdaságinformatikus
Az általános követelmények szerinti vizsgatárgyakon kívül a közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan vagy elméleti gazdaságtan) vagy gazdasági ismeretek vagy közgazdaság ismeretek vagy közgazdasági ismeretek is választható. - Mérnökinformatikus
Az általános követelmények szerinti vizsgatárgyakon kívül elektronikai alapismeretek vagy távközlés ismeretek vagy távközlési ismeretek vagy villamosipar és elektronika ismeretek vagy ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyként automatikai és elektronikai ismeretek vagy közlekedésautomatikai ismeretek is választható. - Programtervező informatikus
Az általános követelmények szerint - Üzemmérnök-informatikus
Az általános követelmények szerinti vizsgatárgyakon kívül elektronikai alapismeretek vagy távközlés ismeretek vagy távközlési ismeretek vagy villamosipar és elektronika ismeretek vagy ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyként: automatikai és elektronikai ismeretek vagy közlekedésautomatikai ismeretek is választható
A jelentkezés feltételeként bármely felsorolt vagy fel nem sorolt érettségi vizsgatárgyból az egyetemre jelentkezőnek egyet emelt szinten kell teljesítenie. Természetesen a matematika is nagyon fontos a felvételi pontszámításnál, ez is választható emelt szinten, de az benne van a kötelező vizsgatárgyak között, azért nem szerepelt a fenti listában.
Mi az én javaslatom?
Természetesen az emelt szintű informatika érettségi. Hogy miért? Mert ott a vizsgázóknak meg kell oldaniuk egy elég komoly programozási feladatot, ami a vizsga 45%-át teszi ki. Ha már eleve úgy megy valaki egyetemre, hogy egy nyelven tud programozni, akkor sokkal könnyebb lesz neki az első félév, és nem ott kell megismerkednie egy teljesen új programnyelvvel. Az egyetemen fél év van a felkészülésre, de a középiskolában vagy a gimnáziumban minimum 4 év, ami jóval több, és sokkal biztosabb alapokkal lehet nekivágni a továbbtanulásnak.
Én azt javaslom, hogy aki teheti, válassza a C programnyelvet érettségin, és komolyan készüljön fel az emelt szintű vizsgára. Az biztos, hogy nem a Word, Excel vagy éppen az Access lesz a kihívás. A legnagyobb falat – és egyben a legtöbb pontot is érő feladat – a programozás.
De amint látszik, nem kötelező az informatikát választani, van sok más tárgy, amit elfogadnak. Ennek ellenére előfordulhat, hogy valaki nulla programozás tudással jelentkezik az egyetemre és inkább valami könnyebb tantárgyat választ emelt szinten, ezzel megkerülve a programozást, és továbbra is fennáll az esélye annak, hogy abba a 90%-ba kerül majd, akik első évben megbuknak vagy éppen kibuknak. Mindenesetre ez a lépés majd mindenkit rávesz arra, hogy gondolkodjon el egy kicsit a jövőjén, és próbáljon meg olyan tárgyat választani, aminek a későbbiekben is nagy hasznát veszi.
Hogyan lehet felkészülni a programozás feladatra?
Aki nem akar mindent egy félévbe sűríteni, annak javasolt legkésőbb a 11. évfolyamon elkezdenie a C programozás tanulást. Ezt lehet autodidakta módon, vagy külön programozás tanárral, esetleg iskolai keretek között. Az utóbbi sajnos a tapasztalatok alapján elég alacsony színvonalú, vagy éppen nincs is erre irányuló szakszerű felkészítés az iskolákban.
Hozzám bátran jelentkezhet bárki, hiszen személyesen, csoportosan és online is vállalok emelt szintű informatika érettségi felkészítést. Nem kell mást tenned, mint írnod nekem az info@c-programozas.hu e-mail címre, vagy felhívnod +36 70 410 1763 telefonszámon.
Egy utolsó jó tanács
Ne engedd senkinek, hogy olyan nyelvet tukmáljon rád, aminek semmi hasznát nem fogod venni. A középiskolai informatika tanárok kedvence a Pascal, de ne dőlj be nekik. A szintaktikája rémes, és nem könnyebb a C programozási nyelvnél. Olyan nyelvet válassz, amit az általad kiszemelt egyetemen is oktatnak. Jó döntés lehet még a Java, C#, C++ vagy más modern programnyelv.
Jó döntést és sikeres felvételit!